Ruben Brandt, a gyűjtő
Ruben Brandt, a gyűjtő

Ponyvaregény (1994) / remake: Milorad Krstić

Ponyvaregény (1994) / Quentin Tarantino

Quentin Tarantino Ponyvaregény (1994)

Quentin Tarantino és a kilencvenes évek! Alapfilm, alapzene, alapkarakterek. Mindenki tudna idézni belőle, és sok későbbi film meg is teszi. Két verőlegény, egy boxoló, egy gengszter felesége és két piti rabló kavarog ebben a fekete komédiában, ami tocsog a vérben, iróniában, és három történetet mesél el erőszakról és jóvátételről.

Mi az, hogy ponyvaregény? Szórakoztatásra és mindenekelőtt nagy népszerűségre szánt, ún. triviális irodalom. Amit az ember nem azért olvas el, hogy megfejtse a szövegben rejlő mély tartalmakat, hanem csak hogy kikapcsolja az agyát egy kis krimivel, vagy megdobogtassa a szívét valami könnyes, romantikus történettel. Tehát olyan irodalom, aminek nem jelent erőfeszítést a megértése, és a saját műfaji kliséit sem újítja meg.

A Ponyvaregényre mindez persze csak ironikusan igaz. Az viszont konkrétan stimmel, hogy a filléres füzetek többnyire több rövid történetet tartalmaztak, és így épül fel a Ponyvaregény forgatókönyve is: három epizódot fűz össze, nem kronologikus sorrendben elmesélve. A történeteket csak a főszereplők kötik össze egymással, és egy bőrönd, amiről nem tudjuk meg, mi van a belsejében. Nem is az a fontos – ez a bőrönd tipikus MacGuffin, azaz olyan tárgy, aminek csak az a szerepe a filmben, hogy tovább vigye a cselekményt. (A nevet Hitchcock adta az ilyen narratív elemeknek.)

A Ponyvaregényt 7 kategóriában jelölték Oscarra, és a legjobb eredeti forgatókönyvért járó díjat meg is kapta. Ez a film háttértörténetét tudva különösen jó hír. A forgatókönyv ötlete ugyanis 1986-ba nyúlik vissza, amikor Quentin Tarantino még nem volt más, mint egy sikertelen színész, aki videotékában dolgozik és forgatókönyveket ír. Roger Avary nevű kollégájával kigondoltak egy olyan filmtörténetet, amely a 20-as, 30-as évek ponyvaregényeiből vesz kölcsön három tipikus helyzetet. Olyanokat, amiket már ezerszer láttunk: két bérgyilkos történetét, akik épp úton vannak, hogy elvégezzék a melót, vagy a maffiózóét, akinek a főnök nőjére kell vigyáznia. Tarantino az első filmje (Kutyaszorítóban) sikere után tért vissza ehhez a régi ötletéhez, amelyet aztán minden nagy stúdió elutasított. Harvey Weinstein volt az a producer, aki mégis bele mert vágni – jól tette, mert a Ponyvaregény a korának legsikeresebb független filmje lett. Híres táncjelenete (Uma Thurman, John Travolta) Mimi és Kowalski táncában köszön vissza a Ruben Brandt, a gyűjtőben.