Az elmúlt évszázadban nagy átalakuláson mentek át a cirkuszi állatszámok, mutatva, hogy megváltozott a viszonyulásunk a természethez, az élővilághoz. Míg 100 évvel ezelőtt a rács mögött fásultan heverő vagy a porondon ostorral kordában tartott egzotikus nagyvadak jelentették a legnagyobb érdekességet, ma inkább háziasított állatok végzik lelkesen a mutatványaikat a manézsban: pónilovak, uszkárok, galambok, akár macskák. Sőt, míg a klasszikus cirkusznak mindmáig elmaradhatatlan része az állatszám, az elmúlt évtizedekben kialakult, újcirkusz nevű új irányzatban nem is szerepelnek állatok.

1901-ben az akkor még csak 14 éves Brenner József, aki később Csáth Géza néven ismert író lett, ezt írta a naplójába, amikor Szabadkára érkezett a híres Barnum Cirkusz: „Ma reggel bevonult a vasúti pályaházra a négy külön vonat, 67 vasúti kocsi. […] Alig néhány negyedóra alatt leverték a cölöpöket, és 11 órakor állott a két fő és mellék látványossági sátor. […] Beléptünk a csodaemberek sátrába meg az állatkertbe. Körül igen sok kocsi, bennük állatok a majomtól – a vízilóig.” Ez a naplóbejegyzés is jól mutatja, hogy a cirkuszi látványosságokhoz 100 évvel ezelőtt még hozzátartozott az, hogy rácsos kocsikba zárva egzotikus állatokat mutogattak. Hiszen a legtöbb embernek máshogyan nem volt lehetősége arra, hogy a jól ismert teheneken vagy baromfin túl a távoli tájak állatait is megismerje.

A cirkuszi műsor részét képező állatidomár-számok régebben jelentős részben az állat leigázásáról szóltak. Arról, hogy az ember diadalmaskodik az állat fölött, rákényszeríti az akaratát. De ahogy ma már ízléstelennek tartanánk, hogy törpenövésű embereket vagy szakállas nőket bámuljunk meg egy cirkuszi sátorban (márpedig ilyen is volt), azt is ellenszenvesnek érezzük, ha egy állatot szenvedést okozó vagy méltatlan célokra használnak fel. Az állatvédők is komoly eredményeket értek el ezen a téren, a szabályozás mára sokat szigorodott.

A 21. század cirkuszi világának jobban megfelelnek azok az állatszámok, amelyek az állat és az idomár harmonikus és bizalmi viszonyán alapulnak. A jó idomárok nem ütik, nem sarkantyúzzák az állatukat, hanem suttognak a fülébe, és megismerik a szokásait. Olyan állatfajokkal dolgoznak, amelyek kifejezetten igénylik a tanulást, az aktív munkát. A „vagonállatkertben”, rács mögött mutogatott egzotikus fajok pedig teljesen eltűntek a cirkuszok világából.