Képzeld el, hogy épp egy alacsonyan szálló repülőgépben gyönyörködsz, amikor az egyik utas kilép a kabinból a repülőgép szárnyára. Gyors lezuhanás helyett leinteget, aztán kisétál a szárny végére, és lemegy spárgába vagy kézen áll. Ha ilyet látsz, akkor az úgynevezett légi cirkusz egy speciális mutatványával találkoztál – és még az is lehet, hogy időutazó vagy, ugyanis ez a látványosság az első világháború utáni két évtizedben volt népszerű.

A második világháború előtt a légi látványosságok közül a hosszútávú versenyek jelentették a fő attrakciót, amelyek gyakran több napig is tartottak, és a versenyzők több ezer mérföldet tettek meg közben. Ma viszont az adott helyszínen bemutatott légiakrobatika az, amivel a vállalkozó kedvű pilóták leginkább összemérhetik az ügyességüket és elkápráztathatják a lent ácsorgó közönséget. Számos válfaja van a légiparádénak a csíkokat húzó „égtetoválástól” egészen a katonai bemutatókig, de ezek közül egy emlékeztet leginkább a cirkusz hagyományos zsánereire: az ún. „wing-walking”.

1918-ban egy amerikai vadászpilóta, Ormer Locklear oktatórepülés közben többször is kimászott a duplafedelű gépe alsó szárnyfelületére, hogy rögtönözve megoldjon egy műszaki hibát. Nemcsak a problémát sikerült elhárítania, de a nyaktörő vállalkozását végignéző repülőtéri személyzet tapsa arra is rádöbbentette, hogy ez a veszélyes és látványos mutatvány milyen hatással van az emberekre. Locklear néhány pilótatársával újabb és újabb trükköket kezdett kifejleszteni, és a csakhamar kiderült, hogy az izgalmas látványosságért szívesen fizetnek is az emberek. Márpedig a világháború után sok egykori pilótának kellett megélhetés után néznie.

Két dolog kedvezett annak, hogy a rizikós légi akrobatika átmenetileg népszerűvé válhasson a húszas években. A háború után a pilótaoktatásra használt Curtiss JN-4 duplafedelű gépekhez – nagy számuk miatt – hirtelen meglepően olcsón hozzá lehetett jutni. A légtérhasználat szabályozása sem volt még kellőképpen kidolgozva. A légiakrobatika szinte korlátok nélkül fejlődhetett és válhatott egyre merészebbé. Már a repülőgépről repülőgépre való átugrás vagy a mozgó autóból repülőre való kapaszkodás is szerepelt a mutatványok között. Azonban a merészséggel együtt nőtt a halálesetek száma is. Ezért 1936-ban végül megszületett az a szabályozás, amely a „wing-walking”-ot csak 1500 láb magasság fölött engedélyezte. Mivel azonban olyan magasságban szinte az akrobata se látszik, nemhogy a kunsztjai, az érdeklődés hamar csökkenni kezdett ez iránt a látványosság iránt.