Éljenek a mély hangú nők! A szopránok nagy magasságokba szárnyaló hangját szoktuk ünnepelni, pedig az altok és kontraaltok szívet dobogtató őserőt és érzelmi mélységet adnak a dalaiknak. Olivera Katarina hangját a "legmarkánsabb mediterrán hangként" emlegették az 1960-as években, és voltak, akik kételkedtek abban, hogy lehet-e valóban ennyire intenzíven énekelni, vagy pedig hangtechnikusok dolgozták meg a felvételeit.
 
Az 1940-ben született Olivera Katarina ismert színésznő volt Jugoszláviában/Szerbiában. Színésznőként a jugoszláv filmművészet első nagy, nemzetközi sikere, az 1967-es "Találkoztam boldog cigányokkal is" tette ismertté, ami után Brigitte Bardot francia színésznővel emlegették egy szinten. Katarina nemcsak filmszerepeket kapott a film cannes-i sikere után, de koncertmeghívásokat is. A párizsi Olympiában tartott egyik koncertje végén Salvador Dali lelkesedésében letérdelt előtte.
 
A világhírt a legkülönbözőbb nyelveken (japánul vagy indonézül is) felvett dalai hozták meg Katarina számára. Az akkori szokásnak megfelelően világslágerek feldolgozásait is énekelte, de cigánydalokat is bevont a repertoárjába, és a szerb népzene is éreztette a hatását a számain. A Ruben Brandt, a gyűjtőben felcsendülő Šu-Šu is a szerb folklór dallamkincséből merít.
 
Katarina, aki a 70-es években a jugoszláv tévécsatornák kedvelt előadója volt, a 80-as években még jobban a szerb népzene felé fordult, és így a nemzeti felhangok miatt a szocialista rezsim számára vállalhatatlanná vált. A betiltott énekesnő izolációban töltötte a következő éveit. Első visszatérése a nyilvánosság elé az volt, amikor részt vett Marina Abramović nagysikerű, Balkan Erotic Epic című videoperformanszában a New York-i Guggenheim Múzeumban. A performansz “A népem mély, élettelen álmot alszik” kezdetű, szerb nyelvű dala ma is meghallgatható az interneten.