Próbál bégetni a farkas, de vonyítás lesz belőle. Sam The Sham behízelgő, mégis nyers hangján úgy szólal meg a mesebeli farkas egy rockszámban, hogy Piroska legyen a talpán, aki nem lesz libabőrös tőle. Hogy ez a libabőr milyen izgalmat jelez, azt mindenki döntse el maga. Nem véletlen, hogy a 60-es évek nagy slágere, a Li’lRed Riding Hood is megtalálta a helyét a Ruben Brandt, a gyűjtőben.

„Who's that I see walkin' in these woods? / Why it's Little Red Riding Hood!" Így kezdődik a dal, ami 1966-ban a top 10-es slágerlistára röpítette az amerikai Sam The Sham and the Pharaophs zenekart. Ron Blackwell dalszerző a Piroska és a farkas meséből indult ki. No meg abból a szójátékból, hogy a kortárs angol szlengben a „wolf” nem csak farkast jelentett, hanem olyan férfira is utalhatott, akinek titokban szexuális szándékai vannak. (Vö. a magyar „ragadozó”.) Ez átszínezi az ártatlan mesei motívumokat, és közvetlenül a férfi-nő kapcsolatra vonatkoztatja Sam The Sham-ék slágerét. Bár a szöveg igencsak győzködi Piroskát, hogy a farkasnak nemcsak a szeme nagy, de a szíve is… A dalnak több feldolgozása született a rákövetkező évtizedekben, pl. a The Smashing Pumpkins is vonyított egyet a farkas nevében, sőt, bájos női hangon is megszólalt (Amanda Seyfried). Az Árral szemben című Bruce Willis-filmben kiemelt betétdal volt (1993). De egyik feldolgozásban sincs meg az édeskés éneknek és nyers hangzásnak az az ambivalenciája, mint a texasi születésű Domingo "Sam" Samudio, művésznevén Sam the Sham előadásában.

A nagy kérdés már csak az, hogy elhisszük-e a farkasnak mindazt, amivel győzködi Piroskát. Piroska és a farkas történetét a nagy mesélő Grimm-fivérek a 17. századi Charles Perraults gyűjteményéből vették át. A francia író pedig gondosan odavéste a mese végére a tanulságot: bizony, a lányokra szörnyű veszélyek leselkednek, ha nagyfogú, szőrös alakokkal állnak szóba – de még náluk is veszedelmesebbek az ártatlannak tűnő, selymes modorú idegenek. Az biztos, hogy Charles Perraults szellemében is lehet érteni a Li’lRed Riding Hoodot. De valószínűbb, hogy a hippikorszakban született sláger pont az efféle férfi-nő szorongásokat próbálta fellazítani a maga kölykös módján, megszólaltatva a dal végére a farkas szeretetteljes énjét is.

Mindenesetre a garázsrock, ahova ezt a dalt is sorolják, nem volt épp szelíd műfaj. A 60-as évek amerikai és kanadai könnyűzenéjének nyers és energikus válfaja onnan kapta a nevét, hogy a zenekarok igyekeztek úgy beállítani magukat, mintha amatőrök lennének, akik csak zenélgetnek otthon a garázsban. Valójában számos profi zenész volt közöttük, akik élvezték az egyszerű, nyílt, tabudöntögető dalok szabadságát. Egyszerű akkordokat játszottak elektromos gitáron, időnként torzítóval, a szöveg és előadás pedig nem finomkodott, sőt olykor kifejezetten durva volt.