Mit szólnál, ha egy 18 éves barátod azt mondaná neked, hogy az elmúlt egy évben komponált két szimfóniát, két vonósnégyest, két misét, több kisebb egyházi művet, dalokat, kórusokat és négy vígoperát? Elhinnéd neki? Úgy, hogy közben tanított az apja iskolájában. Márpedig az osztrák Franz Schubert ennyire termékeny szerző volt 18 éves korában, 1815-ben, amikor a II. szimfóniáját is írta.
Mindehhez ne egy otthon ülő, bepókhálósodott embert képzelj el, hanem olyasvalakit, aki rajong a koncertekért, az operáért, és beleveti magát a bécsi társasági életbe. Emellett hetente párszor zeneszerzés-órákat vesz attól Antonio Salieritől, akinek Miloš Forman Amadeus című filmje oly rossz hírét keltette (részben alaptalanul). Közben az életkörülményei sem voltak virágosak: Schubertnek a III. szimfóniája komponálása közben azért kellett hosszabb szünetet tartania, mert elfogyott a kottapapírja, és nem volt egy fillérje se. Ez a későbbiekben se változott – Schubert az őt anyagilag támogató barátainak is köszönheti, hogy rövid élete során gazdag életművet hozhatott létre. Ha erre a 18 éves fiúra gondolsz, képzeld bele azt is, hogy már csak 13 évet fog élni. De ezalatt a klasszikus európai zeneirodalom legbensőségesebb és legfájdalmasabb zenéit írja meg.
Későbbi népszerűségéből ő maga nem sokat élvezhetett, bár a romantika nagy zeneszerzői (Schumann, Liszt, Brahms stb.) majd bálványozni fogják, és ismertté teszik széles körben is. Schubertet ma talán leginkább az őszinte, sallangmentes, mélyen érzelmes dalai miatt szeretjük, pl. a Winterreise-dalciklus miatt. Őt viszont a szimfónia műfaja is komolyan foglalkoztatta egész életében. A II. szimfónia Schubert korai művei közé tartozik, érettségében még nincs ott, mint a későbbi nagy szimfóniák. Ezért is van, hogy a későbbi kilencedik, „Nagy” C-dúr szimfóniát, illetve a nyolcadikat, a „Befejezetlent” viszonylag hamar felfedezték és játszani kezdték, de a II., avagy B-dúr szimfónia hivatalos bemutatója csak 1877-ben, Londonban volt, 50 évvel Schubert halála után.
Pedig a II. szimfónia már sok mindent megcsillant az érett kompozícióiból. A szintén bécsi Mozart, sőt az akkor még élő Beethoven hatása nyilvánvaló, de már ott van benne az a Schubert, akit annyira mámorossá tesz a zene szépsége, hogy kilép a formai keretek közül. Ott van a variációk leendő mestere is. És benne vannak azok a hangnemváltások, amelyek egy pillanat alatt változtatják meg a kiépülő hangulatot, egy mondat értelmét vagy egy érzelem mélységeit. A Ruben Brandt, a gyűjtőben az 4 részes mű nyitótétele csendül fel, az energikus, gyors ritmusú Largo.
