Ha most 1913 májusában, Párizsban lennénk, lehet, hogy pont arról mesélnénk felháborodva, hogy micsoda botrányos balettelőadást láttunk. Vagy éppen azon dohognánk, hogy a párizsiak nem értik a kortárs művészetet. Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző Tavaszi áldozat című műve 1914-ben már egyöntetű sikert aratott, amikor csak zenekar adta elő, balett nélkül. De az 1913-as ősbemutatón Vaclav Nyizsinszkij tánckoreográfiájával együtt alaposan kiakasztotta a párizsiakat.

A közönségből páran már akkor nevetni kezdtek, amikor a nyitány első hangjai felhangzottak. De a szokatlanul magas fagottszóló után még nagyobb meglepetések következtek. A tánc, amelyet láttak, nem mesélt el szép érthetően egy történetet, hanem egymással párhuzamosan zajló kis jeleneteket mutatott. Mind témájában, mind a látványvilágában túl extatikus és „pogány” volt a kifinomult párizsiaknak, de a zene is kemény dió lehetett. Szokatlan ritmikai és hangzásbeli szerkezetek, disszonancia, villámcsapásszerű ütőhangszerek, hirtelen váltások – a Tavaszi áldozat teljesen más nyelvet beszélt zeneileg, mint egy elringató szépségű balettmuzsika. Állítólag csak a karmester sztoikus nyugalmának volt köszönhető, hogy a teremben kitörő verekedés közepette be tudták fejezni az előadást. De az is lehet, hogy a verekedést már az előadás reklámkampánya tette hozzá utólag a történethez.

Ez a mű volt Sztravinszkij harmadik olyan zeneműve, amelyet balettelőadáshoz írt. Szergej Gyagilev, a Ballets Russes nevű társulat megalapítója az első világháború előtti években a párizsi avantgárd művészet egyik nagy figurája volt. Ő hívta el Sztravinszkijt Párizsba, és már az első közös munkájuk, a Tűzmadár egycsapásra világhírűvé tette Sztravinszkijt. Második közös művük, a Petruska sikere után Sztravinszkij úgy döntött, hogy egy pogány mítoszokon alapuló vízió lesz a következő színpadi műve. Nicholas Roerich díszlettervezővel a kelet-európai folklórt is felhasználva dolgozták ki a történetet az orosz törzsek elképzelt tavaszünnepéről: a vének kiválasztanak egy fiatal lányt, aki a tavasz istenének bemutatott áldozatként halálra táncolja magát.

Ugyan az ősbemutató közönsége maga is áldozatul esett a Tavaszi áldozat szokatlan hangzásvilágának, a zenemű a huszadik század zenéjének egyik kulcsdarabjává vált. Pont abba az irányba indult el, mint amivel a modern komolyzene kísérletezni kezd majd. Hallgasd meg te is! Már az első hangjai is gyönyörűek... A Ruben Brandt, a gyűjtőben a Tavaszi áldozat nyitómotívuma hangzik el, Ágens vokális (énekhangra írt) átdolgozásban.