Mi az, amiből pontosan nyolc és fél van? Hát filmből! Federico Fellini történetesen nyolc filmet hozott össze addig, amíg ezt a művét rendezni nem kezdte 1963-ban, plusz egy vígjátékot, ahol társrendező volt. Erre utal a 8 és ½. Persze minden film az adott rendező addigi munkásságából táplálkozik, de a 8 és ½ mérlegre is teszi őket és a filmkészítést magát. A Fellini pályája csúcsán készült, önreflexív mű középpontjában egy filmrendező áll, aki az alkotói válság szellemi és érzelmi krízisén próbál keresztüljutni. A film mindenesetre magával ragadó, szellemes és okos lett - mire nem jó a válság!
 
A történet jól megágyaz a komikumnak: a forgatókönyvét befejezni képtelen rendező elmenekül egy szanatóriumba, de egy idő után mindenki felbukkan ott, akit messziről el szeretne kerülni. A producere éppúgy, mint a felesége vagy a szeretője, és persze azok is üldözőbe veszik, akik munkát szeretnének kapni az új produkcióban. Mégsem nevezhetjük csak vígjátéknak a 8 és ½ -et. Remekül eltalált, szürreális figurák kavalkádja mozog a filmben, a filmrendező mégis veszettül egyedül van, és olyan szorongások gyötrik, amelyek elől csak álmodozásba és emlékekbe bújhat.
 
A látomásos, szimbolikus jelenetekből nem egy csattanós, megoldáshoz vezető történet, hanem dzsungelszerű teljesség bontakozik ki, amelyben az ellenállhatatlan humor és a tragédia folyton egymásba érnek. Olyan művészfilm Fellini fekete-fehér filmje, amelyben szinte nem is történik semmi, mégis mindennél fontosabb emberközi és belső események felé nyitja meg a néző érzékeit és szívét. Inkább érezni kell, mint érteni, és nem ad direkt választ, csak a megoldások keresésére inspirál. A film készítése idején Fellinit Jung álomelmélete foglalkoztatta. Az álmokban a tudattalan metaforikus megnyilvánulását látta, így a 8 és ½-et önismereti alkotásnak is tekinthetjük, amely egyben megteremtette a pszichoanalízis filmes eszköztárát is.
 
A filmet egy táncjelenet víziója zárja, ami messze nem jelent happy endet, mégis segít a főszereplőnek visszakapcsolódni az élet körtáncába. Az élet – Fellini szavaival – „fantasztikus balett”, ahol nincs más dolgunk, mint hogy átadjuk magunkat a ritmusnak, egyszerre sztoikus beletörődéssel és fékezhetetlen életörömmel. Mégsem ez, hanem a film másik táncjelentee az, amelyet Quentin Tarantino átemelt a Ponyvaregénybe, majd a kettős utalás a Ruben Brandt, a gyűjtőbe is bekerült. Egy táncesten egy férfi és egy fiatal lány a táncparkettre lépnek, és a kettősüktől még a zene is megváltozik. Ahogy a 8 és ½-ben, úgy a Ruben Brandt, a gyűjtőben is ott vibrál Mimi és Kowalski táncában, hogy élni már csak az élet kedvéért is érdemes, és igenis vannak nagy találkozások.