Roman Polański lengyel rendező első nagyjátékfilmje pszichológiai „élveboncolás”, ahol nem a látványos képek, hanem a művészi komponálás és a színészi játék van előtérben. Egy fiatal nő és egy tehetős férfi viszonya háromszöggé nyílik, amikor a nyaralásukon felvesznek egy stoppost, majd a hajójukra is magukkal viszik. A fiatal stoppos és a nő között szimpátia és szenvedély lobban fel, a két férfi között pedig kitör a dominanciaharc.
A férfi középkorú, van egzisztenciája, befutott és híres. A srác fiatal, szegény és erős. Az egyiknek vitorláshajója van, a másiknak kése. A nőért versengve mindketten fitogtatják, amilyük van – egyikük az anyagi javait és a hatalmát, másikuk az ügyességét és vonzerejét. A Kés a vízben ezt a lélektani hadviselést mutatja be finom eszközökkel, és persze a házaspár kapcsolatának a szakítópróbáját is, rámutatva a kölcsönös függés, az összetartozás és a szexualitás kérdéseire.
És hogy mit keres a kés a vízben, illetve Kowalski nyomozó pengegyűjteményében? A Polański-film egyik központi motívuma a fiatal férfi kése, ami rosszat sejtetve újra és újra előkerül, majd a film egyik fordulópontján eltűnik a hajóról. Ez a kés több mint tárgy: egy kiélezett viszony szimbóluma. De az elnyomottságban ott rejlő fenyegetésé is. Nagyon is van keresnivalója a Ruben Brandt, a gyűjtő pszichothrillerében.
Polański úgy idézte fel a film keletkezését, hogy legelőször a víz, a lengyel tóvidék kezdte foglalkoztatni. Így találta ki ezt a „pokolian nehezen” leforgatható filmjét. A Kés a vízben legfőbb helyszíne ugyanis egy kis vitorláshajó, amin még a három főszereplőnek is alig jutott hely, nemhogy a stábnak. Ők hámokkal a hajóra erősítve lógtak, illetve egy másik hajóval lavíroztak a vitorlás mellett.
Az eredeti filmterv azt a kritikát kapta a korabeli filmes döntőbizottságtól, hogy nincs társadalmi relevanciája, ezért Polański beletett egy „szociálisan tudatos” párbeszédet – ironikus módon a film ágyjelenetébe. Így már gyártásba mehetett a Kés a vízben. Elkészültekor viszont pont azért nem kapott díszbemutatót Lengyelországban, mert a kommunista párt szerint társadalmi feszültségeket kelthetett volna; még akkor is, ha a hivatalos elmarasztalás szerint a filmben szereplő karakterek és helyzetek „egyáltalán nem tipikusak és relevánsak” Lengyelországra nézve. A film külföldi fogadtatása viszont annál elragadtatottabb lett: pszichológiai és társadalmi érzékenységét egyaránt dicsérték, és Bergmanhoz, Antonionihoz hasonlították a fiatal rendezőt.