„Szergej Mihajlovics, mit akar? 1200 bojár megölve, Iván rettenetes! Minek vezekel így?” Ezt kérdezték állítólag Eizensteintől a Rettegett Iván forgatása alatt, mire a nagy filmrendező azt válaszolta: „Sztálin többet is megölt és nem vezekel. Hadd lássa csak, lehet, hogy ő is vezekelni fog.” A Rettegett Iván mégis jóval több, mint sztálinellenes tiltakozás. A pszichológiai mélységén túl Eizenstein többi művéhez hasonlóan ez az alkotás is hozzájárult a filmművészet formanyelvének kialakításához.

Szergej Mihajlovics Eisensteint (1898-1948) filmrendezőként és elméleti szakemberként egyaránt ismerjük. Írt, forgatott, írt. Ha valakinek hatása volt arra, hogy hogyan csinálunk filmet és hogyan gondolkodunk róla, hát ő az. A legalapvetőbb filmnyelvi felfedezése a montázs volt. Patyomkin páncélos című némafilmje, amelyet a világ egyik legjobb filmjeként tartanak számon azóta is, jól mutatja, hogy Eizenstein számára az volt a legfontosabb a filmkomponálásban, hogy milyen képeket állít egymás mellé. Képmontázsaiban az egymás mellé helyezett képekből olyan jelentés jön létre, ami önmagában egyik képben sincs benne („1+1=3” hatás). Andrej Tarkovszkij így írt Eizenstein képeket és asszociációkat ütköztető filmnyelvéről: „Nem csupán hieroglifa már önmagában is, hanem egészében is hieroglifákból áll, nagyokból és kicsikből meg még kisebbekből. (...) A jelenetrészek váltogatása, a plánváltások, a kép és a hang kombinációja – mindez olyan finoman van kidolgozva, olyan szigorúan, olyan törvényszerűen, ahogyan csak a zene építkezik.” De a montázs mellett Eizensteint a belső monológ, a filmhang vagy pl. a színek dramaturgiai szerepe is foglalkoztatta, amikor megjelent a színes film.

De annak, hogy Eizenstein a sztálini Szovjetunióban szabadon alkothasson, voltak feltételei. Pályája egy pontján hivatalosan önkritikát gyakorolt, elhatárolódva korábbi, formalistának ítélt alkotásaitól. Míg a némafilmjei a tömegre, a népre koncentráltak, a későbbi történelmi hangosfilmjei az egyéni hősiességgel, ill. a történelmet meghatározó, nagyszabású személyiségekkel foglalkoztak. Ennek hátterében az is ott van, hogy Eizenstein a Szovjetunióban dúló 2. világháború alatt kezdte el a háromrészesre tervezett Rettegett Iván forgatását is. A film éppolyan teátrális, mint az operák, és olyan a dramaturgiája is. Zseniális zenéjét Szergej Prokofjev alkotta. Eizensteinnek komoly avantgárd színházi előélete volt még a 20-as évekből, és a japán kabuki-színházban is elmélyült – ez is meglátszik a Rettegett Ivánon.

Eizenstein a harmadik részt már nem tudta elkészíteni: a 2. rész betiltása után, 50 évesen szívinfarktust kapott. Sztálin maga követelte a film átdolgozását – nem csoda, mert a filmben ábrázolt IV. Ivánban sokan a szovjet diktátort ismerték fel. A filmbéli uralkodó megteremti a birodalmat, azonban egyre inkább kételyek gyötrik, és A walesi bárdok Edwardjához hasonlóan végül beleőrül a félelembe.