Milorad Krstić nemcsak más rendezőktől idéz, de egy saját, korábbi animációs filmjét is beemelte a Ruben Brandt, a gyűjtőbe. Méghozzá kikacsintós iróniával, hiszen a My baby left me egy oktatófilmben jelenik meg, amelyet a maffiavezér néz a maszkulinitás ábrázolásáról.
Az 1995-ben a berlini filmfesztiválon Ezüst Medve díjjal kitüntetett kisfilm egy szerelmes férfi gyötrődését mutatja be, miután elhagyta a kedvese. Hallucinációszerű erotikus képek pulzálásában idéződnek fel az emlékek, szorongások és a magányban előtörő vágyak, amelyekben a férfi erőteljes szerepet játszik, mégis teljesen kiszolgáltatottnak tűnik.
Az ágyon riadtan ziháló férfi néha telefonhívást kap, amelyek mintha újabb szakaszokat indítanának el a kapcsolatukban. És valóban: a képzetek átalakulnak, a látomásokban egyre inkább a nő „kerekedik felül”, egyre inkább az ő figurája lesz domináns.
A My baby left me szuggesztív, asszociációs utazás a vágyaink és félelmeink mélyére. Egyszerre humoros és felkavaró, szörnyen ismerős és mániákusan idegen. Állandó metamorfózis zajlik benne, a zene és talán a főszereplő szívverésének, belső lüktetésének ütemére. Játékos felszabadulás éppúgy árad belőle, mint az ösztönök és a szeretetvágy mélyen emberi kényszere és sérülékenysége.
A benne zajló átalakulásokat a képi és zenei logika határozza meg: igazi, pazar animáció, ami a formákban és mozgásban rejlő végtelen sokféleséggel nyitja meg a belső világokat. És ebben a belső világban ott van néhány olyan vizuális ikon is, amely a Ruben Brandt, a gyűjtőben is visszatér majd – például Botticelli Vénusza.