Warhol, Andy: Brillo-dobozok, 1964 (polimer festék, ezüstszitanyomat, fa; 43,2 x 43,2 x 35,6 cm, Andy Warhol Museum, Pittsburgh). Az amerikai pop-art művész az amerikai fogyasztói társadalom tárgyait, pl. a mosóporos dobozt tette műalkotássá és készített belőle számtalan, különböző darabból álló kompozíciót. Szobrászat? Ha galériában találkozunk vele, igen, ha a lakásunkban vagy a boltban, akkor nem? A filmben a tokiói pop-art-kiállításon bár műalkotásként van jelen, de remek hasznát veszi Bye Bye Joe, amikr üldözőihez hozzávágja az egyik kockát.

A dadaisták az 1910-20-as években már bevezették a „ready-made” fogalmát a művészetbe, azaz a hétköznapi, iparilag előállított használati tárgyak beemelését alkotásaikba (ld. Duchamp piszoárját vagy biciklikerekét). Első ránézésre Warhol is ezt tette a galériában feltornyozott mosóporos dobozokkal. Azonban itt van egy csavar: Warhol nem a kartondobozokat állította ki, hanem azok tökéletes, fából készült, festett másolatait, melyekből 100 példányt gyárttatott le. Ezzel nem csinált mást, mint ami a művészet évszázados egyik feladata: a valóságot imitálta. Amikor elámulunk egy-egy márványból faragott barokk szobor élethűségén, akkor a legmagasabb művészeti teljesítményként csodáljuk az alkotást. Miért ne tehetnénk ezt a megszólalásig hű mosóporos dobozok láttán is? Te mit gondolsz? A korabeli fogadtatás nem volt egyértelmű: „mintha a galériát arra kényszerítették volna, hogy súrolószivacs raktárként működjön” - hangzott egy kritika, s a neves New York-i Stable Galleryben rendezett tárlaton a meghívott gyűjtők nem vásároltak meg annyi dobozt, mint ahányat Warhol eladni remélt. De nem kellett már sokat várni ahhoz, hogy az üzlet igazán beinduljon... a „Warhol” márka hamarosan a művészeti élet legkeresettebbb terméke lett.