Sándor-oszlop, Szentpétervár, Palota-tér, 1830-34 (gránit, 47,5 m magas). Amikor Ruben Brandt műkincsrablói egy Gauguin-képért az Ermitázs felé tartanak, már messziről feltűnik az egykori uralkodói központ, a Palota-tér legfőbb ékessége, az 1812-es Napóleon felett aratott győzelem emlékére emelt oszlop. A világ legnagyobb egy kőtömbből álló oszlopát az Oroszországban dolgozó francia építész, Auguste de Montferrand tervezte.

Az oszlopállítás szokása igazából már az őskorban elkezdődött, amikor óriási, faragatlan kőtömböket (menhíreket) állítottak az emberek szellemeik, őseik vagy valójában nem nagyon tudjuk, kinek-minek a tiszteletére. Az egyiptomiak szabályosra faragott oszlopai, obeliszkjei a Napistent dicsőítették, ezeket a rómaiak, majd később Napóleon is előszeretettel hurcolták el saját hazájukba, s állították fel főtereiken. De a rómaiak saját uralkodóik tiszteletére is emeltek diadaloszlopokat és a 19. század eleji klasszicizmus, amelynek idején a szentpétervári Sándor-oszlop is készült, pont ezt az antik hagyományt eleveníti fel. „I. Sándornak a hálás Oroszországtól” - olvasható a domborművekkel is díszített talapzaton, hiszen ő volt az uralkodó a győzelem idején. Az oszlop tetején a Borisz Orlovszkij által készített, kezében keresztet tartó angyal látható, akinek arcvonásai állítólag nagyon hasonlítanak Sándor cárra. A 25,45 m magas, 3 méter átmérőjű, 600 tonnás vörös gránittömböt Szentpétervártól északra fejtették, s egy külön erre a célra készült teherhajóval szállították a városba. A felállításán 2500 férfi dolgozott, s olyan tökéletesen sikerült a helyére emelni, hogy saját súlyánál fogva megtartja magát, másként nincs is rögzítve. A szentpéterváriak azért egy ideig rettegtek, hogy rájuk fog dőlni az oszlop, az anekdota szerint Montferrand élete végéig minden nap körbejárta, hogy bebizonyítsa, senkinek sincs félnivalója.
Budapest egyik főterén is van egy magas talapzaton álló oszlop, angyallal a tetején (a Ruben Brandtban is benne van!) Tudod, hol?