Spoerri, Daniel (1930-): Eat art  (Sevilla Series?),  1960. A romániai születésű, Svájcban élő művészt leginkább a neo-dadaizmushoz vagy a francia „Nouveau Realisme” (Új Realizmus) irányzatához szokták sorolni. A mindennapi élet tárgyai köré szervezi műveit, mint pl. az általa feltalált „csapdaképeket”, melyek véletlenszerű rendben vagy rendetlenségben talált tárgyak rögzítése, majd falra helyezése. A filmben a tokiói pop-art kiállításon találkozunk műveivel.

Micsoda zseniális ötlet! Egy baráti vacsora maradványait nem takarítjuk el, semmi mosogatás, törölgetés, hanem csak egyszerűen rögzítjük a tálakat, evőeszközöket, használt szalvétákat ott, ahol vannak, majd egy kis nézetváltással függőleges helyzetben kiállítjuk. De ugyanezt megtehetjük fiókban talált vagy táskából kiborított, esetleg ágyra ledobott tárgyakkal. A véletlent és életünk legkevésbé tervezett vagy külvilágnak szánt „kompozícióit” megragadni, „képnek” nevezni és ha már kép, falra tenni – Spoerrinek nagyon bejött ez a recept, 1960-ban egy csapásra világhírű lett műveivel. Kicsit olyanok ezek az alkotások, mint a pillanatfelvételek, de mennyivel konkrétabbak a tárgyak valódi jelenléte által és mennyivel hosszadalmasabb, másfajta alázatot igénylő munka a rögzítésük, mint egy jó pillanatban elkapott fényképé. A kész műalkotás döbbenetet, abszurditása által nevetést, értetlenséget vagy csodálatot vált ki. Egyszerűségéhez és játékosságához könnyű kapcsolódni (például elképzelhetjük saját íróasztalunkat is képként). Mint a 20. században oly sok művész, Spoerri is a művészet és a közönség befogadóképességének határait feszegeti. De próbára van téve a hétköznapi élet rugalmassága is: gondoljunk csak bele, milyen lenne, ha hétköznapi használati tárgyainkat sorra kivonnánk az életünkből és rögzítenénk... Hiány keletkezne. Csak nem véletlenül alakult ki a művészetben a valóság másolásának szokása...