Hanson, Duane (1925-1996): Zavargás, 1967 (poliészter, üvegszálak, ruhadarabok), Friedrich Christian Flick Collection, Berlin. A megtévesztő élethűségre törekvő hiperrealizmust a szobrászatba az amerikai Duane Hanson vezette be, az addig csak sajtóban látott erőszakos jeleneteket ábrázoló életnagyságú szobraival. A filmben a tokiói pop-art-kiállításon látjuk a szobrot, mely az elrabolt festményért folytatott legnagyobb verekedés közepette, az ütlegelő mozdulatot kimerevítve jeleníti meg.

Hanson korai szobrai a '60-as évek amerikai társadalmának azokat a jelenségeit mutatják be, amelyektől az ember (főleg, ha abban a társadalomban él) legszívesebben elfordítja a fejét. A faji megkülönböztetésen alapuló brutális rendőri akciók gyakorisága nagyon is létező probléma volt ebben az időben, de a képzőművészetben nem nagyon jelent meg a téma. Hanson szándékosan provokálta a tárgyilagos élethűsége miatt is hatásos alkotásaival a közvéleményt. Itt most tényleg a valóságot látjuk – „ha nem jársz a városban ilyen környéken, majd a galériában szembesülsz a helyzettel” - értelmezhetnénk szándékait. A manapság két alakos szoborként ismert mű eredetileg egy szabad téren elhelyezett, 7 alakos szoborcsoport része volt, amely egymással összecsapó fekete bőrű fiatalokat és állíg felfegyverzett fehér rendőröket ábrázolt. A kétalakosra szűkített verzió drámaian személyessé teszi a jelenetet, a földön fekvő, összezsugorodó, félmeztelen fiatalember kiszolgáltatottságától nehéz távol tartanunk magunkat, a körülötte heverő szemét ugyanazon a padlón hever, amelyen műalkotástól műalkotásig vándorlunk a kiállítótérben. Felvegyük – ne vegyük? Beavatkozzunk vagy ne? Kérdések, melyeket ki kell vinnünk a kiállítótérből...