Duchamp, Marcel (1887-1968): Forrás, 1917 (kerámia; az eredeti elveszett). A leginkább a dadaistákhoz sorolható, de valójában a 20. század egyik legfüggetlenebb, legújítóbb szellemiségű alkotója volt Marcel Duchamp, akinek már több, mint 100 éves ez az alkotása, amely gyökeresen megváltoztatta a művészetről való gondolkozásunkat. Már akiét. Mert sokan még mindig felháborodnak azon, hogy mit keres egy pissoir a múzeumban. De aki nem szereti, az is ismeri, alkalmas hát arra, hogy a polgárpukkasztó, mindenből viccet csináló dadaista mozgalmat jelképezze. A Ruben Brandtban egy fiktív „Dada Global” c. kiállítás plakátján látható a mű reprodukciója, dadaista versrészletek társaságában egy plakáton a párizsi utcán.

Mi az a fordulat, amelyet Duchamp Forrása hozott a művészettörténetbe? Az, hogy a műnek nem a tárgyi mivoltában volt az értéke és eredetisége – nem anyagában, művészi megformálásában, mintázásában vagy legalább tervezésében volt az alkotónak szerepe, hiszen ez egy „ready made”. A paradox „készen csinálva” megnevezés azt a Duchamp által bevezetett munkamódszert takarja, amikor a művész egy teljesen hétköznapi tárgyat emel be művészeti kontextusba. Duchamp az általa is alapított New York-i modern művészeti társasághoz adta be művét R. Mutt álnéven, hogy tesztelje nyitottságukat, de a művet, mint a valaha látott „legocsmányabb tárgyat” elutasították. Pedig a lényeg nem a tárgy, hanem maga az ötlet, s az általa kiváltott gondolatok vagy felvetett kérdések, amelyek megjelenhetnek egy címadásban, egy meglepő tárgytársításban vagy egy egészen apró változtatásban. A pissoir és a forrás esetében végül is mindkettő a vízhez kötődik, az egyik az eredet, a tisztaság, frisseség szimbóluma is, a másik a „végterméket” elnyelő hely. Végül is csak feje tetejére állítjuk a jelentéseket, mint Duchamp magával a tárggyal is tette, amelyet eldöntve állított ki, illetve a dadaizmus az egész művészetnek nevezett valamivel.