Cellini, Benvenuto (1500-1571): Perszeusz, 1545-54 (bronz, 320 cm magas, Loggia dei Lanzi, Firenze). A késő-reneszánsz és a manierizmus stílusában alkotó, kalandos életű firenzei ötvös és szobrász fő szobrászati műve a Firenze főterén álló, görög mitológiai hőst megjelenítő szobor. Az eredetileg is a firenzei szobrászat főműveit „gyűjtő” csarnokba készült mű azóta is ott áll, a film hősei is ott sétálnak el előtte.

Cellini nem volt az a csendesen, elmélyülten dolgozó, csak a művészetnek élő típus. Saját maga írta meg élettörténetét, amelyben szerepelnek önvédelemből vagy éppen művészi féltékenységből elkövetett gyilkosságok, börtönbüntetés, pápai feloldozás („mert egy ekkora művész minden törvényen felül áll”), öngyilkossági kísérlet és királyi, hercegi, pápai megbízások sora, melyeket Cellini nagy becsvággyal és valóban magas színvonalon teljesített. A firenzei Perszeusz szoborra akkor kapta Cosimo Medici hercegtől a megbízást, amikor még I. Ferenc francia király szolgálatában állt és tulajdonképpen csak rövid szabadságra tért haza Itáliába. A lehetőség azonban, hogy a legnagyobb firenzei szobrászok műveinek közvetlen közelében, azokkal nyíltan versenyre kelve készíthet monumentális szobrot, sokkal jobban felkeltette művészi érdeklődését és hírnévre való vágyát, így a francia királyt faképnél hagyva és vérig sértve ott maradt Firenzében. „A szörnyű ellenség fejét levágó hősök/hősnők” sorába Michelangelo Dávidja és Donatello Juditja mellé Perszeusz is felsorakozott hát, aki a rút és félelmetes, pillantásával mindenkit kővé változtató Medúzát győzte le egy kis isteni segítséggel. Anatómiailag is tökéletes az antik hagyományokat követve kontraposztban, nyugodtan álló hős ábrázolása, aki lábával a kicsavart, megtört női testen tapos, jobb kezében a férfiasságot is jelképező kihúzott kard, magasra emelt baljában pedig a levágott szörnyfejet tartja diadalmasan a magasba. A több, mint 3 méter magas szobor technikai bravúrja, hogy egyben van kiöntve, amire Cellini több évig készült, s aminek sikerében a megbízó, a Cellininek a nyugodt munkálatok érdekében házat és műhelyt adományozó Cosimo herceg is kételkedett, s ezért az öntés napján katonákat vonultatott a mester házához, hogy ha netán kudarcba fulladna a vállalkozás, rögtön elfogathassa. Mint látjuk a művészet olykor veszélyesebb, mint az élet – ahogy a Ruben film korai pilotján is feltűnik ez a mondat.