Giambologna  (Giovanni da Bologna, 1524 k. - 1608): Herkules és Nesszusz, 1600 (márvány, 269 cm magas, Loggia dei Lanzi, Firenze). A firenzei főtéren álló nyitott csarnokban található a manierista szobrász mozgalmas alkotása a kor egyéb híres szobrai között. A firenzei nyomozásra érkező Kowalsky és Marina is elsétálnak előttük, bár ők nem a szobrokat nézegetik.

Az eredetileg flandriai származású szobrász csak 1-2 éves tanulmányútra érkezett Itáliába, de a hazafelé tartó úton megállt Firenzében, ahol szállásadója, egy gazdag művészetpártoló egyből felismerte tehetségét és igyekezett őt a városban tartani. Sikerrel: Giambologna hamarosan elismert művésze lett a városnak, s a Firenzét kormányzó Mediciek első számú szobrászaként számos megbízást elnyert. Stílusát meghatározza Michelangelo és a manierizmus hatása: az izmoktól duzzadó emberi testeket részletesen, anatómiailag hitelesen jeleníti meg, s bonyolult, mozgalmas kompozíciókba rendezi őket, ahol sokszor csak kapkodjuk a fejünket – melyik kinek a lába, keze, feje? Mi történik valójában? Herkules és Nesszusz vérre menő összecsapása kiválóan alkalmas a szenvedély és dráma megjelenítésére. A görög mitológia legerősebb félistene, Herkules száll itt szembe a feleségét révészként elrabló és majdnem megerőszakoló kentaurral, akit meg is fog ölni, de egy csel folytán a vérével átáztatott inge később majd Herkules halálát fogja okozni. Giambologna egyetlen márványtömbből faragta ki a hatalmas szobrot, s a tőle megszokott tömör, viszonylag kis teret kitöltő kompozícióba sűrítette bele a két alak rengeteg erőt (és erőszakot) megmozgató küzdelmét. A manierizmus által kedvelt és gyakran alkalmazott spirálban csavarodó testtartás, a „figura serpentinata” itt is megfigyelhető Herkules kentaurra lesújtó alakjában. A hős tekintete csak úgy villámlik, míg Nesszusz eltorzult, csukott szemű arcán látszik, hogy ő itt most már biztos vesztes – egyelőre. Mert a görög mitológiában senki sem kerülheti el sorsát, Herkulest is el fogja érni Nesszusz kései bosszúja.