Friedrich, Caspar David (1774-1840): Két férfi nézi a Holdat, 1819-20 (olaj, vászon, 33 x 44,5 cm) Galerie Neue Meister, Drezda.  A német romantika tájképfestészetének egyik legismertebb alkotása a korszak emblematikus művévé vált, hiszen minden megtalálható rajta, ami a romantikára jellemző: éjszakai hangulat, a sejtelmes fényű Hold, látványos természeti elemek és a köztük rejtőzködő ember. A filmben Ruben Brandt a Piroska és a farkas pszicodramatikus feldolgozását végzi pácienseivel a Friedrich-képet idéző erdei tisztáson.

A friedrichi táj kiválóan alkalmas a belső, lelki munkára, hiszen a festő maga is belső képeiből dolgozott. Annak ellenére, hogy számos tanulmányrajzot készített a számára oly kedves és egyedül érdekes északi tájról, mégis vallotta: „A festőnek nem csak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát.” Ez a romantika művészetfelfogásának tételmondata is lehetne, hiszen ebben a korszakban a művész érzésvilága határozta meg a műveket, a természetbe is emberi hangulatokat vetítettek bele az alkotók. Friedrich képeinek állandó jellemzője, hogy a kép előterében a nézőnek háttal álló figurákat helyez a tájba – jó módszer ez arra, hogy a néző azonosulhasson a képi alakokkal és maga is „belekerüljön a képbe”, hiszen ugyanazt szemléli ő is, mint a kép szereplői. Jelen esetben a Holdat, amely változékonyságával, földön túli fényeivel a megfoghatatlan, messzi dolgok utáni romantikus vágyakozás célpontját is megjeleníti. A Holdat és a két férfialakot egy átlós vonalban kidőlő, korhadt tölgy és egy fenyő keretezi. Előbbi az elmúlást, utóbbi örökzöldként az örök életet, újjászületést jelképezi, mint ahogy a fogyó, majd mindig újra növekedni kezdő Hold is.