Morandi, Giorgio (1890-1965): Csendélet, 1953 (olaj, vászon, 30 x 43 cm), Pinacoteca Comunale di Faenza. A szinte egész életében csendéleteket festő olasz művész a mozgást és dinamikát istenítő futurizmus és a mindent felforgató első világháború után visszatérő klasszikus értékeket, statikus, valóban „csendes” világot jeleníti meg műveiben. A Ruben Brandtban a Cold War Bar pultosa mögött sorakoznak az üvegek a Morandira jellemző színvilágban és rendben.

Az 1910-20-as évek rendkívül izgalmas, átalakulásokkal teli időszakában nemcsak a politikában, hanem a művészetben is folyt a rendre és rombolásra törekvők küzdelme. Ugyanaz a Carlo Carrà például, aki 1909-ben még a minden régi művészet lerombolását követelő futurista kiáltványt írta alá, 1918-ban már az olasz „Novecento” néven formálódó klasszikus irányultságú csoport nevében fogalmazott: „Azt akarjuk, hogy az itáliai festészet visszataláljon a rendhez, a módszerességhez és a fegyelemhez, s szilárd, tapintható formákat alkalmazzon”. Morandi művészete mintha ezeknek az elveknek a megtestesülése lenne. Diákkorától kezdve a csendéletek kötötték le figyelmét, a klasszikus reneszánsz festők és Cézanne nyomdokain haladva alakította ki saját stílusát. Gondosan kiválasztott üvegei és tálkái, jelzés nélküli, csak az asztallap széle által osztott sejtelmes-homályos térben jelennek meg. Visszafogott színekkel megfestett, finom, sohasem teljesen egyenes, sötét kontúrokkal körbefogott formái végtelenül leegyszerűsítve, mégis lélekkel telve ábrázolják a leghétköznapibb tárgyakat.