Friedrich, Caspar David (1774-1840): Vándor a ködtenger felett, 1818 (olaj, vászon, 95 x 75 cm) Kunsthalle, Hamburg. A német romantika talán leghíresebb festménye fenséges tájban, mintegy „a világ tetején” álló magányos férfisziluettet ábrázol, amelyhez hasonló alak a film plakátján is feltűnik. Mimi álmában látja meg a dombtetőn háttal álló Ruben Brandtot (?), s „Szabad vagyok!” kiáltással fut felé, aki, amikor megfordul, a lányt üldöző Kowalskivá válik... Mimi riadtan ébred. Szabadság és rettegés – mindkét érzés a romantika alapmotívuma, összetartoznak, mint ahogy a filmben Ruben Brandt és Kowalski.

Érzésekkel telítődik meg a képen látható táj is, amelyet a hegytetőn álló vándorral együtt mi is szemlélünk. Szabadság, elért siker, elégedettség, végtelenség, magány, „vége”-érzés, szakadékbaugrás, izgalom, tériszony... ezek az érzések mind eszünkbe juthatnak a kép kapcsán. Szerinted, ha Te állnál ott, mit éreznél? A Friedrich által gyakran használt megoldás, a nézőnek hátat fordító emberi alak itt különösen hangsúlyos, hiszen a kép közepén áll, nagy mérete miatt, mintha mi is ott állnánk mögötte, hamarosan fölérve a csúcsra. Ellenfényben látszó alakja inkább csak egy sötét sziluett, amelytől még titokzatosabb a kép – ki lehet a férfiú, honnan érkezett ide, mit lát, ha lenéz? stb. A romantikus táj sohasem eseménytelen, ez az irányzat a természetben, mint az emberben is, az egyedit, gyakran szélsőségest keresi. A kopár, felhők fölé magasodó sziklás hegycsúcs ilyen. Lélegzetelállító, megállásra késztető. A „vándor” itt szimbolikusan az életet élő ember is lehet, aki célját elérve, sorsdöntő kérdésekkel találkozik, s itt, az emberi világ fölé emelkedve, az istenivel is kapcsolatba kerülhet.