Kent, William (1919-2012): Nation is in Good Shape („A nemzet jó állapotban van”), 1964 (színes monoprint rizspapíron, 71 x 43 cm). Az autodidakta amerikai képzőművész – képgrafikus és fafaragó szobrász – politikai témájú szatirikus nyomata a vietnámi háború éveiből. A Ruben Brandtban a tokiói pop-art kiállításon kirobbanó verekedés hátterében látható.

William Kent sajátos, „külön utas” alkotója az amerikai művészetnek. Eredetileg zenét tanult, és csak tanulmányai befejezése után fordult – immár önállóan – a képzőművészet felé. A '60-70-es években saját fejlesztésű képgrafikai eljárással – nagy méretű pala-alapba vésett ábrázolásokról vett színes nyomással – készített a pop-art irányzatához közel álló politikai és szexuális tartalmú, provokatív műveket, majd a fa mint anyag kezdte érdekelni és egy farmra elvonulva alkotott élete végéig hatalmas méretű, lenyűgöző technikai tudással megfaragott szobrokat. Ez a plakátja a pop-art művészek munkamódjához hasonlóan egy sajtófotó alapján készült, melyen amerikai vezető poltikusok (a Fehér Ház szóvivője, a Szenátus elnöke és egy szenátor) tartanak sajtótájékoztatót Johnson elnökkel való tárgyalásuk után. A főcímben kiemelt állítás, a csupa erőt és optimizmust sugárzó üzenetek éles kontrasztban álltak az amerikai társadalom vietnámi háború okozta szétszabdaltságával. Ironikus a politikusok szlogenjeinek illusztrálása: mintegy a nemzet szabályos pulzusát („jó állapotát”) jelképezi a feliratok alatt elhelyezett szeizmikus (azaz földrengést vizsgáló) görbe. A 93 éves korában bekövetkezett haláláig aktív Kent egyik utolsó interjújában így tekintett vissza 1977-ben lezárt grafikai munkásságára: „Ezek a műveim máig aktuálisak, hiszen az emberek akkor sem értették és ma sem értik a szatírát.” A film történetében van egy szál, amely szerint Gerhard Brandt „pszichotechnikával”, azaz manipulált politikai propagandával foglalkozott az CIA megbízásából, ennek a bizonyos kutatásnak volt a része a 25., azaz manipulatív képkocka rejtélye is. William Kent képének megjelenése a háttérben ennek a mellékszálnak vizuális megerősítése és visszacsatolása, egyúttal jó példa arra, hogy a film miként építkezik a lehetséges jelentések létrejötte tekintetében. Ez is a film egyik sajátos különlegessége, hogy a nézők erőteljesen bevonódnak a „jelentésépítésbe”.