Gauguin, Paul (1848-1903): Gyümölcsöt tartó nő, 1893. (olaj, vászon, 92,5 x 73,5 cm) Szentpétervár, Ermitázs. A posztimpresszionisták közé tartozó Gauguin örök nyughatatlansággal kereste lakhelyét és közben formálta saját festői nyelvét. Tahitin alkotta meg azokat a műveit, melyekkel leginkább azonosítjuk: barna bőrű, színes ruhás nők, idilli, napfényes környezetben – mégis van bennük valami szomorúság, melankólia. Talán pont ez fogta meg Ruben Brandtot? Mindenesetre ez a festmény is bekerült gyűjteményébe.

Ea heara ia oe? (Hová mész?) - olvasható a festmény bal alsó sarkában tahiti nyelven. Gauguin festményein gyakran szerepelnek tahiti nyelvű feliratok, amelyek nem csak azért nem egyértelműek, mert nem tudunk tahitiül, hanem mert szándékosan nem akarja „szájunkba rágni” a művész a kép jelentését (ez az a tulajdonság, amely a Gauguin nyomdokain járó szimbolistákra is jellemző lesz). A kép előterében álló fiatal nő és a háttérben ülő, álló nőalakok is időtlen semmittevésben leledznek, valószínűleg nem hozzájuk szól a kérdés. Mindannyian kinéznek a képből, az egyik keble előtt egzotikus gyümölcsöt tartó főalak, testét elénk tárva, de érzéseit inkább elrejtve áll meg a szemlélő (és a festő) előtt. A kérdés az ő szájából vagy inkább tekintetéből jöhet. Különösen, ha tudjuk, hogy a kép vázlata Gauguin első tahiti tartózkodásának végén, közvetlenül hazautazása előtt készült, s bizony otthagyott számára fontos nőket, s be nem teljesedett álmait is. Hiszen azzal a szándékkal érkezett Tahitire, hogy egy érintetlen földi Paradicsom lakóival és kultúrájával találkozva művészete megújuljon és képeit hazaküldve végre anyagilag is sikeres legyen. Ehelyett azonban a gyarmatosítók által tönkretett és kisemmizett világgal találkozott, ahol ő magának is rengeteg nélkülözésben volt része, s ahol a bennszülött nők csak az ő festményein viselik hagyományos, testüket félig fedetlenül hagyó kendőiket, a korabeli fényképeken a keresztény misszionáriusok által elterjesztett „erkölcsös” európai öltözékekben látjuk őket. A testi-lelki-anyagi küszködések ellenére azonban Gauguin festészete tagadhatatlanul kiteljesedett Tahitin, még ha ezt – tipikus modern művészsorsként – csak halála után értékelte is a közönség.