Jones, Allen (1937-): Wet Seal, 1966 (olaj, vászon, fa és melamin, 93,4 x 91,5 x 10 cm), London, Tate Gallery.  Az angol pop-art egyik első alkotójának számos alkotásán találkozunk a „női lábak” motívumával. A Ruben Brandtban is több helyen feltűnnek a mű átiratai – például az első üldözéses jelenetben a párizsi zebrán babakocsit sétáltatva áttipegő nő alakjában vagy a maffiavezér, Vincenzo Delangello asztalán lévő lámpa lábaiban.

A pop-art művek szinte mindig zavarbaejtőek. Ennek a festménynek már maga a képkivágása is erotikus töltetű, hiszen egy nőnek csak az alsótestét látjuk, szűk latexnadrágban, extrém magassarkú cipőben. Allen Jones amerikai tartózkodása alatt egy katalógusáruház cipőkínálatának oldalain látott fotókat használt fel 5 darabos képsorozatának megalkotásához, a festmények címei pedig az adott cipőmodell nevéből születtek. Ismerős gesztus ez az amerikai pop-artból, amelynek művészei szintén rendszeresen inspirálódtak reklámfotókból. Jones életnagyságúra nagyítja a női lábakat. A bal lábat szinte hiperrealisztikus valószerűséggel festi meg, míg a jobb láb inkább csak árnyékszerűen jelenik meg, a lábfejnél-cipőnél már szándékolt befejezetlenséggel – ez az újabb zavart keltő gesztus: hirtelen megtörik a másik láb festésmódja által keltett illúziónk. Jones, aki szobrokat, háromdimenziós alkotásokat is létrehozott, ezen a képén kísérletezett először a festményhez illesztett kis műanyag polccal, amely szándékai szerint a realisztikusan megfestett bal láb térbeliségét kívánja hangsúlyozni – mintha a kis párkányon egyensúlyoznának a nő léptei. A jobb lábnál azonban nagyon is gyakorlatias funkciója van a polcocskának: a láb befejezéséhez szükséges festék van felhalmozva rajta, közszemlére téve, miből is jön létre a képi illúzió.