Warhol, Andy (1928-1987): Elvis I & II, 1963, (ezüst selyemszitanyomat, vászon és ezüst selyemszitanyomat, akril, vászon, egyenként 208 cm x 208 cm) Toronto, Art Gallery of Ontario. Elvis Presley tökéletes „termék” volt a művészetet a fogyasztói társadalom tárgyaival megtöltő pop-art számára: „a király”, szexszimbólum, amerikai ikon. Utánozhatatlan, egyedi – kivéve, ha Warhol sokszorosítja: dupla, három, négy vagy nyolc „példányt” ábrázoló műveiben. A megsokszorozódás elég kellemetlen, ha egy párbaj-szituációban történik, mint Ruben Brandt rémálmában. Reménytelen felvenni vele a harcot, hacsak el nem lopjuk a képet. Ruben Brandt páciensei megtették.

Az Andy Warhol által számtalan verzióban reprodukált, terpeszállásban álló, pisztolyt ránk szegező Elvis-kép eredetije az '50-es évek énekes-színész sztárjának western-filmjéből, a Lángoló csillagból (1960) származó képkocka. A Ruben Brandtban „rémálom a rémálomban”-ként jelenik meg, amikor a Van Gogh postása által „becsomagolt” Brandt feje fölé betolnak egy bőröndöt, amelyen Elvis-biléta fityeg. Ahogy ide-odahimbálódzik, máris kettő lesz belőle, majd egy római arénát idéző térben nyolc. Úgy pattanak elő az Elvisek Ruben Brandt körül, mint Warhol „Factory”-nek, azaz „Gyár”-nak nevezett műhelyéből – szinte futószalagon - az újabb és újabb variációk egy témára: legyen az paradicsomos konzerv, Elvis, Marilyn Monroe, színes virágok vagy a Mona Lisa. Alapja általában valamilyen fénykép, melyet különböző színvariációkban sokszorosít. Hiszen a művészetet is marketingesként szemlélő és művelő Warhol hitvallása szerint „a sok jobb, mint egy”. Ezzel kétségkívül kifordítja a nyugati kultúra műalkotásokról szóló többszázéves felfogását, amely szerint akkor értékes egy mű, ha eredeti és egyedi.