Botticelli, Sandro (1445 – 1510): Vénusz születése, 1485 k. (tempera, vászon, 172,5 x 278,5 cm; Firenze, Uffizi), az itáliai reneszánsz egyik legismertebb alkotása. A szépség és szerelem római istennőjét ábrázoló kép a klasszikus női szépség „ikonjává” vált, mely Ruben Brandtot is megigézte, benne is van a 13 elrabolt alkotásban.

Botticelli az 1480-as évek Firenzéjének egyik legnépszerűbb festője volt, akit a várost vezető Mediciek is sokat foglalkoztattak. A Vénusz születése címen híressé vált mű is az ő megbízásukból készült, valószínűleg egy nyaralójukat díszítette – ezért is van a korban még inkább szokásos fatábla helyett a könnyebben szállítható vászonra festve – és így legalább a filmbeli műkincsrablók is könnyebben kivághatták a keretéből. Vénusz a mitológia szerint a tenger habjaiból született. A kép azonban már a történet további részét ábrázolja, ahogy Vénuszt egy kagylón állva (amely egyébként a nőiség szimbóluma), Zefír szélistenség és Aura, a szellő partra fújják. Vénusz hajzuhatagának lobogó fürtjei tanúskodnak az erős szélről, a filmben még a képből is kilebegnek, s pont ezek azok, amik „berántják” Rubent a képbe. A festményen az istennő márványszerű alakja nyugodt, lágy S-alakot felvevő testtartása (kontraposzt) azokat az ókori római Vénusz-szobrokat idézi, melyek másolásával a reneszánszban a művészek az aktábrázolást elsajátították. A partra érkező istennőt az évszakokat megtestesítő Hórák egyike fogadja, kezében tavaszi virágokkal teli lepel vár Vénusz felöltöztetésére, hiszen milyen más évszakban is születhetne a Szerelem, ha nem tavasszal? A szélben repkedő üde rózsák arra a legendára utalnak, mely szerint a rózsa Vénusz születésekor virágzott először, ezért is jelképezheti mind a mai napig a szerelmet.