Wesselmann, Tom (1931-2004): Nagy amerikai akt No. 48, 1963 (vegyes technika, 213,3 x 271,1 x 102,8cm, magántulajdon). Az amerikai pop-art legjelentősebb alkotói közé tartozó festő a '60-as években készítette el az abban az időben nyílt, kihívó szexualitása miatt provokatívnak számító „Nagy amerikai akt sorozatát”. Nemcsak témájában, hanem technikájában is újító jellegű sorozatról van szó, hiszen Wesselmann a festészeti részek mellé valóságos tárgyakat is beemel a kompozíciókba. A Ruben Brandtban a képen látható fekvő akt testtartására ismerhetünk rá abban, ahogy Mimi heverészik a tengerparton. És még egy kapcsolat a filmmel: Wesselmann műve is tartalmaz finom utalásokat klasszikus festményekre. Vajon melyekre?  

Maga a sorozat címe, a „Nagy amerikai akt” is azt sugallja, hogy itt valamiféle párbeszéd indul az „európai akt” nagy hagyományával. Wesselmannra saját bevallása szerint az európai festészetből Matisse volt legnagyobb hatással, akinek rajongva csodálta műveit, - ahogy fogalmazott - a belőlük áradó szépség miatt. Az élénk, energiával teli színvilág, a dekoratív, síkszerű festett felületek valóban rokonítják Wesselmann műveit Matisséival, aki számos enteriőrben elhelyezett aktot is alkotott. A „Nagy amerikai akt No. 48”-ba egy konkrét idézet is be van építve a mestertől: a nő fölött a falon egy Matisse-csendélet lóg. De az aktfestészetre természetesen régebbi példákat is találhatunk, melyekkel a Ruben Brandt-filmben is találkozunk: az érett reneszánsz képviselőjének, Tiziánónak Urbinói Vénusza nyilvánvaló parafrázisokat is inspirált (l. Manet Olympiája), de hatása még itt, Wesselmann-nál is felismerhető: az ágyon felkönyöklő, a nézőre kitekintő testhelyzet, a belső tér két részre tagolt szerkezete eszünkbe juttathatják a klasszikus művet. Csak épp itt megfordul a terek elrendezése: a nő fekszik a szoba hátsó részében, az ablakkal megnyitott rész pedig előrébb helyezkedik el. A valódi tárgyak (ablakkeret, radiátor, kisszekrény) beépítésével valóban háromdimenzióssá válik ez az előtér, a határ a néző világával összemosódik. Akár be is léphetnénk ebbe a nappaliba... Mint a pop-art alkotások esetében oly sokszor, megint szembetaláljuk magunkat azzal a kérdéssel, hogy meddig tart a valóság és hol kezdődik a művészet. (A problémafelvetés a Ruben Brandt-filmtől sem idegen...)